Petőfi Sándor (1823-1849)

1823. január elsején született Kiskőrösön. Apja Petrovics István mészárosmester; szlovák anyanyelvű édesanyja, Hrúz Mária az esküvő előtt szolgálólány volt. A család a következő évben Kiskunfélegyházára költözött, s a költő a gyermekkori emlékek révén ezt a várost vallotta szülőhelyének.

    Petőfi az egy tantermes kecskeméti evangélikus elemi iskolában kezdte meg tanulmányait. A gondos apa anyagi lehetőségeihez mérten íratta be fiát újabb és újabb iskolákba: Sárszentlőrinc, a pesti evangélikus, majd a piarista gimnázium, az aszódi gimnázium, végül pedig Selmecbánya következett. A fiú igencsak ingadozó színvonalon tanult. Egyedül Aszódon kapott kitűnő bizonyítványt; a felvidéki városkában, Selmecbányán félévkor bukásra állt. Apja, akinek házát elvitte a jeges ár, és akinek vállalkozásai csődbe jutottak, egy szemrehányó levélben kitagadta fiát. Ekkor, tizenhat éves korában kezdődtek a fiatalember vándorévei.

    Gyalogosan vágott neki a nagyvilágnak. Előbb Pestre ment, s a nemrégiben felépített Nemzeti Színház körül buzgólkodott: statisztált, a kocsmába szaladgált sörért, a színésznőket kísérte haza lámpással az éjszakában. Rokonai révén Ostffyasszonyfára került, majd Sopronban - életkorát letagadva - katonának állt, de betegsége, gyenge fizikai állapota miatt leszerelték. Folytatta vándorútját, bejárta az ország minden táját. Vándorszínészkedett a Dunántúlon, Pápán a kollégium diákja volt; megfordult Pesten, Kecskeméten, Komáromban, bejárta az Alföldet.

    Az 1842-es év meghozta első irodalmi sikerét, megjelent A borozó című költeménye. Ugyanebben az évben a Hazámban című vers alá először írta a Petőfi Sándor nevet. Pozsonyban az Országgyűlési Tudósítások másolásából próbált megélni. Az éhezéstől, az állandó koplalástól barátai mentették meg. Pestre utazott, majd újra a színészettel próbálkozott. 1843 telén nagybetegen érkezett meg Debrecenbe. Február második felében lemásolta addig írt költeményeit, s Tokajon, Miskolcon, Eger városán át Pestre gyalogolt.

    Bekapcsolódott az irodalmi életbe. A Pesti Divatlapnál segédszerkesztőlett; Versek címmel kiadták első kötetét. 1844 őszén kezdte el írni Kukorica Jancsi történetét. A verses mesét Jancsi hazatértéig, Iluska sírjának meglátogatásáig készítette el. Barátai, elsősorban Vörösmarty Mihály biztatására aztán folytatta Jancsi kalandjait, és vezette el a főhőst Tündérországba. A János vitéz 1845. március 6-án jelent meg. A nehéz évek után egy rövid időre nyugalmasabb szakasz következett életében. Két boldog hónapot töltött el Dunavecsén, családja körében. 1845 tavaszán a Felvidéken járt; élményeit az Úti jegyzetekben rajzolta meg.

    1846 őszén Nagykárolyban, a megyebálon ismerkedett meg Szendrey Júliával. Bár az apa nem nézte jó szemmel, hogy előkelő neveltetésű lányának egy költő udvarol, Petőfi – félreértésektől sem mentes jegyesség után – 1847 szeptemberében feleségül vette Júliát. A Toldi megjelenése után (1847-ben) barátságot kötött Arany Jánossal. Az elkövetkező hónapok a szabadság és szerelem jegyében teltek. „Úgy érzem a forradalmat, mint a kutya a földrengést” - írta barátjának. A világforradalmat várta, a társadalmi igazságosságért küzdött verseiben.

    1848. március 15-e „Petőfi napja” a magyar történelemben. Előző este megírta a Nemzeti dalt, a forradalom jelképes énekét. A Pilvax kávéházból elindulva társaival mozgósította az egyetemi ifjúságot, kinyomtatták a 12 pontot, kivívták a sajtószabadságot. A forradalom első napjának főszereplője királyellenessége, radikális politikai nézetei miatt fokozatosan kiszorult a közéletből. Júniusban megbukott a szabadszállási követválasztáson. A szabadságharc kitörésekor katonának állt, Bem tábornok seregében részt vett a szelindeki, a vízaknai, a szászsebesi, a szászvárosi csatákban. Bem is, barátai is távol akarták tartani a költőt a harcoktól, különösen azután, hogy decemberben megszületett fia, Zoltán. Petőfi azonban tetteivel, életével akarta hitelesíteni a verseiben megfogalmazott szabadság- és hazaszeretetét. 1849. július 31-én részt vett a segesvári ütközetben, és délután 6 óra körül Fehéregyháza határában elesett.

    Halálának hírét a nemzet sokáig nem tudta elfogadni. Legendák keltek életre szibériai száműzetéséről, visszatéréséről. Illyés Gyula írja Petőfi-könyvében: „Mondhatjátok az édesanyának, hogy legkedvesebb fia valahol messze meghalt. Nem hiszi el. S ha eszével nagy sokára beletörődik is, szívében az első ellenkező hírre, a legképtelenebbre is fölébred a remény…”

 

Elérhetőség

Harminckettesek Baráti Köre 1118 Budapest
Budaőrsi út 49-53
Vastagh László
+36 30 200-3737

Schütt András
+36 30 651-0069
vastaghl@chello.hu